Fej és potroh fekete, a tor vörös illetve vörösesbarna. A faj legfőbb szépsége a potrohon látható két pár arany színű pettyekben rejlik, innen is kapta köznapi neveit. Magyarul "foltos hangya", vagy "négypettyes hangyaként" is emlegetik.
 |
| (nagyításért katt a képre) |
Államforma: Monogyne
Királynő méret: 4,5-5mm
Dolgozóméret: 3-4mm
Kasztok száma: 1
Kolóniaméret: Többezer egyed
Tartási nehézség: Közepes-nehéz
Foltjait közelebbről szemlélve láthatjuk, hogy azok formája nem szabályos, inkább sok apróbb pöttyből áll össze. Olyan, mintha valami rossz felbontású képet nyomtattak volna rájuk. A fotókon talán sárgának tűnik, viszont ez a napfényben gyönyörű arany fényben tündököl.
A dolgozók minden apró rést felfedeznek, a fészkük bejárata alig 1 mm átmérőjű, rejtett pici lyuk. Sajnos ezt kerestem, de nem sikerült rátalálnom.
Ezen a fűzfán bukkantam rájuk, a garázs mellett.
Órákon át keresgéltem a fészküket, viszont olyan sokan voltak, hogy lehetetlenség volt megtalálni. Ezzel a fajjal még nem találkoztam korábban fűzfán, inkább a tölgyet és az öreg gyümölcsfákat (dió, cseresznye) kedveli.
Kerestem volna a fészket a fa tövében, de a földön már egy másik, Lasius faj dolgozóit találtam, kb 15-20 centiméter magasságig a fa tövén. Onnantól fölfelé kezdődött a foltosok birodalma, és érdekes módon ők lefelé egyáltalán nem hagyták el a fát.
Végül arra jöttem rá, hogy nem is ezen a fán lehet a fészkük, hanem vagy a garázs mögött, a szomszédba lévő diófán, vagy átellenben a másik irányban, ahol egy öreg cseresznyefa található. De az is előfordulhat, hogy a garázstető valamelyik gerendájának repedésébe költöztek be. Ekkor már túl sok volt a felmerülő lehetőség, fel kellett adnom a fészek keresését...
Mivel a földön nem közlekedtek a pettyesek, ezért valamilyen más módon kellett a fűzfára jutniuk. Végül meg is találtuk a nyilvánvaló útvonalat: a szárítókötélen számos dolgozó menetelt folyamatosan oda-vissza.
És hogy mit dolgoztak ezek a fűzfán? Hát legeltették az állataikat!
A quadripunctatus táplálékát a levelekre tapadt cukros mézharmat és kisebb ízeltlábúak képezik. A cukros nedűt az általuk féltve őrzött levéltetvek biztosítják a számukra. Több hazai hangyafajnál (Lasius, Camponotus) is megfigyelhető az "állattartás". Az államalapításon, szakosodáson és a társas munkavégzésen kívül ez is egy az emberéhez hasonló vonása a hangyáknak.
Ezek a hangyák szó szerint úgy tartják és viselik gondját a levéltetveknek, akár az ember a haszonállatainak. Védelmezik őket a ragadozóktól; ha eső közeledik beterelik vagy beviszik őket a levelek alá. Nevelgetik és etetik őket. Mindezt azért teszik, hogy a tetvek által kiválasztott cukros melléktermékből a kolónia jól lakhasson.
Egyszer megfigyeltem, ahogy a foltos hangya érdekes módon rágni kezdte a fűzfa egyik friss hajtását. Először nem tudtam mire vélni a dolgot, később jöttem csak rá, hogy a dolgozó kemény munkával levedző rést rág az ágacskára, hogy utána a tetvek könnyebben hozzáférhessenek a fa nedveihez. Abból táplálkoznak, majd a hangyák számára édes, cukros anyagot termelnek - Ilyen komplex együttműködést ritkán láthatunk az állatvilágban.
A jól lakott dolgozónak megtelik a gyomra, és potrohán elválnak egymástól a lemezkék. Mikor átsüt rajta a nap kicsit úgy fest, akár a hamis mézesbödön-hangya (Prenolepis imparis, Prenolepis nitens). Ilyenkor a dolgozó a közösségi gyomrából tudja majd megosztani a táplálékot társaival.
Valószínűleg a képen látható kis fickó is éppen visszafelé igyekezett, viszont mivel út közben megpihent így legalább le tudtam fotózni, ha már követni nem tudtam vissza a bolyig.
A quadripunctatus kiváló mászó, nagyszerűen megtapad bármilyen felületen akár fejjel lefelé is. Mikor fotózás közben hozzáértem a levelekhez egyből számos dolgozó mászott rám a hatalmas kolóniából. Amikor ezeket a dolgozókat visszadobtam a levelekre, egyből megkapaszkodtak rajta, és futottak tovább. Mintha csak valami mágnes rántotta volna vissza őket a fára, úgy tapadtak rá ismét. Szinte lehetetlennek tűnt, hogy ezek a hangyák leessenek a fáról egészen a földig.
 |
| (nagyításért katt a képre) |
Melegkedvelő faj, tehát jellemzően inkább nappal aktívak. Képesek valamennyire szabályozni az anyagcseréjüket, ugyanis egyes dolgozók úgy tűnt, hogy szándékosan a fa árnyékos oldalán pihengettek.
Ezen a képen az is látszik, ami sok más fajnál szintén megfigyelhető, hogy az egykasztú, nem polymorph hangyafajoknál is vannak kicsit kisebb és kicsit nagyobb méretű dolgozók.
Egyébként a Dolichoderus quadripunctatus dél-európai faj, északra az 53° szélességi kör felett már nagyon ritkán fordul elő. Nálunk sík és dombvidékeken egyaránt elterjedt. Fészkét kiszáradt fák kérge alá vagy piciny faodvakba rakja, de maga is készít járatokat a fában. Ugyanitt például egy eltört nádban is találtunk belőlük egy kolóniát.
Fogságban tartásukról sajnos nem sokat tudok írni. Eddig csupán néhány királynőhöz volt szerencsénk egy-két éve, akik a Camponotus truncatushoz hasonlóan nehezen indulnak el, és akkoriban - megfelelő boost - híján nem tudtuk megtámogatni őket lárvákkal. Így sajnos ebből a fajból a királynőink még peterakás előtt elpusztultak. Akkoriban még csak tervben voltak a FormiKIT micro keltetők is, így a szűk helyet se nagyon tudtuk biztosítani nekik, a kicsi, 10 mm-es kémcső pedig túl nagynak bizonyult ahhoz, hogy petézzenek.
Az egész faj egyébként életmódjában, méretében és jellemzőiben is nagyon hasonló a Camponotus truncatushoz. Ebből kiindulva hasonlóan tartható faj lehet, de jóval nagyobb kolóniát alapít. Önálló államalapítású faj, azonban ameddig nem indul el a kolónia, addig kifejezetten kényes fajnak számít, kezdőknek semmiképpen sem ajánlom.
Hangyász.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése